Zsadányi Szőlőbirtok

A Zsadányi Szőlőbirtok története egy tokaji kirándulással kezdődött 2000-ben, amikor még a Balaton-felvidéken keresgéltünk nyaralót a családnak. Az első tokaji látogatást azonban hamarosan komolyabb lépések is követték, hiszen egy pillanat műve volt megszeretni Tállyát és a környékét. A házhoz errefelé szőlő is jár, már a kezdetekkor 15-20 hektár volt a birtok mérete, amelyet még elsősorban gazdasági befektetésként kezeltünk.

A Zsadányi Szőlőbirtok története egy tokaji kirándulással kezdődött 2000-ben, amikor még a Balaton-felvidéken keresgéltünk nyaralót a családnak. Az első tokaji látogatást azonban hamarosan komolyabb lépések is követték, hiszen egy pillanat műve volt megszeretni Tállyát és a környékét. A házhoz errefelé szőlő is jár, már a kezdetekkor 15-20 hektár volt a birtok mérete, amelyet még elsősorban gazdasági befektetésként kezeltünk.  Eleinte nem foglalkoztunk a szőlővel, sok területet inkább bérbe adtunk, és a termés nagy részét is értékesítettük, de 5-6 év alatt a borvidék annyira a család életének részévé vált, hogy egy idő után senki sem csodálkozott azon, hogy évente 30-40 alkalommal tesszük meg az utat Győrből Tállyára. Több lépcsőben alakult ki a szoros kapcsolat. A folyamatban komoly szerepet játszott az első dűlős borunk, a Görbe 2006-ból. Ez a bor indított el minket azon az úton, hogy feltérképezzük, megismerjük a korábban magas presztízsű, kiemelkedő adottságú tállyai dűlőket. Ennek érdekében egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk a területekre, és egyre tudatosabban alakítottuk a birtok összetételét.  Tállya értékeinek feltárásába több új ember is bekapcsolódott, a sok közös munka és együtt gondolkodás abban is segített, hogy meghatározzuk, a pince melyik területei milyen szőlőfajtához, bortípusokhoz a legalkalmasabbak. A Zsadányi Szőlőbirtok és Pince területeiért 2010 óta Hudák István felel, innentől kezdődik az új időszámítás a pince életében. Szinte dűlőrégészetet folytatva mentettünk meg több ültetvényt a 40-es, 50-es és 60-as évekből. Különleges érzés olyan tőkékről származó bort kóstolni, amit pár éve még halottnak hittek. Évről évre nő a felújított, tőkepótolt, rendbe tett területeink mérete, emellett új telepítések is születtek, így értük el a jelenlegi 35 hektáros birtokméretet.  Mondják, hogy Tállya megismeréséhez a Zsadányi-borokon keresztül vezet az út, hiszen jelenleg 15 dűlőben van területünk, ilyen komplexitású dűlőszerkezetet nem lehet máshol kóstolni. Évjárattól függően évi 5-7 dűlős bor készül a pincénél, ez szintén egyedülálló a településen. A borászati technológiánk tudatosan ötvözi a modern és a tradicionális módszereket, a hordós érlelés a legtöbb esetben fontos szerepet kap, a dűlő adottságaihoz és az évjárathoz igazítjuk annak mértékét.  Ma már nem kérdőjelezi meg senki Tállya kiemelt szerepét a borvidéken, egyre több olyan bor születik, ami már teljes szépségében mutatja meg, hogy miért is volt a település a borvidék egyik vezetője évszázadokon át. Tállya egy bujkáló csoda, ami évtizedeken át aludta Csipkerózsika-álmát, mára azonban egyedi karakterű, elegáns száraz boraival és aszúival a borvidék dísze. 

Árendás Eszter, Zsadányi László

Egy termék érhető el.

1-1 / 1 elem mutatása

New Account Register

Already have an account?
Log in instead Vagy Reset password